„Ne add fel az álmodat” koreaiul: 12 motiváló sor a K-pop idolodnak

꿈을 포기하지 마세요 (kkumeul pogihaji maseyo). A 꿈 az álom, a 포기하다 a feladni, a -지 마세요 pedig az udvarias „ne tedd”. Figyeld meg, mi hiányzik: nincs benne „a tiéd”. A koreai többnyire elhagyja a birtokos jelölést, ha egyértelmű, kinek az álmáról van szó, és ha visszaírod 당신의 꿈 formában, a sor filmfeliratnak hangzik, nem egy rajongó szavainak.

A fordítónk 28 nyelvből teszi át koreaira a rajongói üzeneteket, és azt az utasítást kapta, hogy a 당신 szót soha ne írja le. A kérdés tehát nem az volt, hogy megmarad-e „a tiéd”, hanem hogy mi kerül a helyére: egy név, 오빠 vagy semmi. Pontosan ezt a mondatot futtattuk át rajta hat forrásnyelvből, kétszer-kétszer. A tizenkét futásból egyikben sem került a helyére semmi. Tíz pontosan 꿈을 포기하지 마세요 formában tért vissza; egy elvesztette a tárgyi partikulát (꿈 포기하지 마세요, beszédben így is természetes), egy pedig hozzátette a 절대, „soha” szót, ami a forrásban nem volt. A végződést sem a futások döntötték el: a fordítót szándékosan 존댓말-on tartjuk. A dalszövegekből és K-drámákból ismert változat, a 포기하지 마, bizalmas beszéd, közeli emberek közt vagy jelmondatként. Egy olyan embernek szóló kártyán, akivel még soha nem találkoztál, a -세요 az, ami melegségként és nem bizalmaskodásként olvasható, és ezért létezik a szabály. A lenti négy sor ezt a formát tartja.

A legtöbb bátorítást arra a napra írják, amikor valami sikerül. Ez a négy a köztes időszakra való: a gyakorlótermi évekre, a tervezettnél később érkező comebackre, a nehéz fellépés utáni éjszakára. Azt mondják, „menj tovább”, anélkül, hogy azt mondanák, „le vagy maradva”. A koreai ezt megkönnyíti, mert az alany a mondaton kívül marad: a 넘어져도 다시 일어날 거예요 arról szól, mi fog történni, nem ítélet arról, ki esett el.

Az írásgyakorló rácsunk csak a koreait tartja meg, és egy fan cardon egy olyan sornak van hely, amit tényleg kézzel le tudsz írni. Ez a négy sor hét és tizenhat karakter között mozog, szóközökkel együtt. A 포기는 없어요 a legrövidebb, szó szerint „feladás nincs”. A 믿어요, 언제나 a „mindig”-et az ige mögé teszi, mint egy szót, amit beszédben egy ütemmel később még hozzáfűzünk: a hangsúly a sorrendből jön, nem egy plusz szóból.